8 év...

Ennyi ideje vagyunk együtt Apával :D
Akkor ahogyan lennie kell, most álljon itt a mi megismerkedésünk története:
Annak idején interneten kezdtem el csetelni egy barátjával. Már jó ideje beszélgettünk, mikor sokadik próbálkozásra sikerült összehozni egy találkát a Műjégpályán vele. Aztán meghívott a névnapi bulijára, amit január elején tartott a Rocktogonban. Rengeteg barátja volt jelen, köztük Apa is. Nagyon jót buliztunk, annak ellenére, hogy Apa egy elmosódott pillanatában úgy döntött, hogy felmászik az asztalra és táncol rajta :) Az asztalnak sem kellett több, a rajta lévő összes pohár tartalma az ölemben landolt... :) Ma már csak nevetek rajta, de akkor és ott ez baromira nem esett jól, hiszen januári hideg volt és nekem még hajnalban haza is kellett mennem BKV-val. Persze Apa lovagiasan befűzött, hogy ő márpedig engem haza kísér, mert hogy nagyon bántja a dolog. Végül engedtem neki, legalább nem kellett egyedül mennem. Nem volt egészen józan, a villamosra várva a reggeli mekisburiját is kiborította :) Sokat beszéltünk, majd mikor már majdnem hazaértünk, akkor elkérte a számomat. Én meg odaadtam, de nem ám úgy, hogy leírtam vagy elmondtam neki egyszerűen, hanem egy rejtvény formájában :D Hihi, nem csodálom, hogy nem tudta megjegyezni, hiszen nem volt még akkor sem teljesen tiszta a feje, így a 2 hatványai nem mentek akkor neki gond nélkül :)
Nálam akkor még semmi nem történt, nem volt szerelem első látásra, nem volt semmi szikra, ami arra utalt volna, hogy esetleg egy szép gesztusnál ez a haza kísérés több lenne... Aztán a baráttal történő későbbi csevegések során néha szóba került Apa, hogy én mit gondolok róla, hogy mi a véleményem, stb. Mivel tudtam, hogy ő foglalt, így nálam szóba sem jöhetett akkoriban, meg hát ugye nem is volt semmi érzés, ami miatt többet akartam volna tőle. Aztán még pár bulin találkoztunk, én "elfogyasztottam" egy másik barátot a társaságból. Rövid ideig tartott, viszont annál hosszabb idő volt kiheverni a szakítást.
Aztán eljött a nyár, a velencei egy hetes buli ideje. A fiúk már hétfőn lementek inni, rengeteg alkohollal, kevés csomaggal. Esténként inni a kocsmába mentek, ennek ellenére sikerült a levitt rengeteg innivalót is megcsappantaniuk :) Aztán valamikor a hét közepén jött a telefon, hogy baj van, kifosztották őket. Persze nem ők lettek volna, ha ezzel sikerült volna a bulit félbeszakítani. Maradt még elég alkohol, a nagyon fontos hiányzó dolgokat megvették, a többi nem számított :D Mi lányok pénteken mentünk utánuk autóval, vittünk mi is egy kevés innivalót, de onnantól, hogy mi megérkeztünk már nem egész napos ivás volt, hanem inkább amolyan lájtos buli. Este elmentünk a közeli szórakozóhelyre, ettünk-ittunk-dumáltunk, majd szépen visszaszálingóztunk a sátrakhoz. Az én sátram is jó nagy volt, így 3-an töltöttük ott az éjszakát: egy barátnőm, Apa és én. Persze Apa középen aludt :) Másnap ismét lájtosan kezdtük a napot, elmentünk "reggeliért" majd' 11 órakor, a társaság nagyja akkor még józanodott ;) Délután kártyaparti, duma, evés-ivás, majd este ismét folytatódott a buli, a társaság persze kicsit megfogyatkozott, mert többen is hazautaztak napközben. Este kicsit becsíptünk, majd egy eső elöl bemenekültünk az eresz alá... Én Apa ölében kötöttem ki (fáztam talán?), egy barátunk fűzte a fejem, hogy jó ember, fogjam meg magamnak Apát és különben is csak jól járhatok vele. Aztán vhogy kettesben maradtunk Apával pár percre és elcsattant az első csók, amire csak halványan emlékszünk mindketten, hiszen nem voltunk egészen józanok :D Azóta is mindenki csodálkozik, hogy mi hogy hogy nem emlékszünk az elsőre :)A sátorban már csak ketten maradtunk, hamar kidőltünk, hiszen jó korán volt már... Másnap csomagolás (volt akinek ugye gyorsan ment, hiszen mindössze egy újonnan vásárolt fogkefe volt a"csomag" tartalma, lévén a többi cuccát pár nappal azélőtt éjjel a nem egészen józan társaság horkolása közeppette elvitték, elköszönés és indulás haza. Apával megbeszéltük, hogy akkor majd hívjuk egymást. 
Lassan teltek a napok, nem akartam én sem lerohanni őt, hagyni akartam neki időt, hogy átgondolja, mi legyen, meg persze bennem is voltak kétségek bőven. Mivel már egy másik baráttalugye összehozott a sors, majd szét is választott, így nem akartam, hogy esetleges újabb szakítás nyomja rá bélyegét a megkedvelt barátokkal folytatott kapcsolatra. Akartam még velük bulizni, szerettem volna többükkel találkozni, hiszen az a közel fél év, amíg velük jártam el szórakozni, igenis szorosra fűzte egyes emberekkel a barátságot. Szóval nem akartam ezt elrontani, így fogalmam sem volt róla, hogy akkor mi is legyen. Legkevésbé sem számítottam arra, hogy erről a nyaralásról gy térek vissza, hogy Apával történik valami. Annak ellenére meg voltam győződve arról, hogy nem fog történni semmi, hogy még indulás előtt illetve szombat délelőtt is az egyik pesten maradt barátnőm azt mondta a telefonban nekem, hogy én bizony össze fogok jönni ezzel a pasival. "Kikértem"magamnak, hiszen semmi alapja nem volt ennek a kijelentésnek :)
Szóval vártam a telefont, közben a kolléganőmmel kombináltunk, majd mikor Apa felhívott, hogy akkor pénteken találkozhatnánk, jó lenne beszélni, akkor ismét jött a kombinálás, hogy mit is akarhat, hogy egyáltalán én mit akarok és különben is mi ez az egész :D
Aztán szépen lassan haladt előre a kapcsolatunk, többször aludtam már nála, mint a szülaimnél, de gyakran kellett még hazajárnom, így a mosni valókat is hordtam szorgalmasan oda. Ez amolyan "még nem költöztem oda" érzést keltett bennem, valahogy így könnyebben meg tudtam magyarázni mindenkinek (meg magamnak), hogy még korai lenne úgyis összeköltözni, stb...
Kellemes érzéssel tölt el visszagondolni erre az időszakra, fiatalok voltunk, kötöttségektől mentesek, nem kellett senkihez, semmihez alkalmazkodni. Annak is megvolt a maga varázsa, mint ahogy a mostani életünknek is. Itt van Bence a szemünk fénye, élhetnénk jobban is, de legalább nincs hitelünk, tartozásunk. Nem mondom jól jönne, az a lottó ötös, de csak elleszünk anélkül is valahogy. Ahogy mondani szokták, nekem bejött az élet. Majdnem minden vágyam teljesült, ott tartok harmincegyakárhány évesen, ahol annak idején pl 10 évvel ezelőtt elképzeltem. Ez a 8 év együtt elég volt arra, hogy a kapcsolatunk olyan legyen, amikor ez ember elmondhatja magáról, hogy ismeri a másikat, látja a hibáit, ugyanakkor nem zavarja, nem zsörtölődik miatta. Egyszóval még tart a szerelem, nem mondom, hogy úgy mint az elején, hiszen ez egy másik fajtája, ez már nem szenvedélyes, hanem egy békésen lobogó tűz. Apát egyszer láttam irántam nagyon-nagyon szerelmesnek: amikor megszületett a kisfiúnk. Másnap (hétfőn) bejött hozzánk a kórházba egy gyönyörű szép nagy virággal, akkor még én sem foghattam kezembe Bencét :(. Amikor a második nap (kedd) végre kitolhattam az üveghez Bencét, hogy a születése óta először végre láthassa, akkor olyan érzés töltött el, mint még soha addig. Láttam rajta, hogy a világ legnagyobb kincsét tudja most magáénak és ez kincs nem csak a fia, hanem mi, a családja vagyunk...
Kellhet-e 8 év után vkinek ennél több? Én elégedett vagyok azzal, ahol most tartunk...